Egy blogocska

Eccerűen, ahogy a jó parasztembör mondá.

Jó szívű vagyok, és ezzel is lehet koncertfotókat csinálni.

A másik.

Végignéztem a secondhand CD boltot, semmi. Bementem a kedvenc szakállas CD boltba, semmi. És éppen indulnék kifelé, mikor meglátom, a Topplistan alján ott mosolyogni Őt.

Őt.

LOVE LUST FAITH + DREAMS, Deluxe Edition, DVDvel. Hát mitnemondjak, hazajött velem ^^ Most rippelem be, hogy kirakjam az iPodomra. Azt hittem amúgy, hogy majd netről kell megrendelnem, merthogy itt nem lehetett kapni vagy két hétig a megjelenés után. És most, mikor már letettem róla, itt van, velem. Lesz mit hallgatni holnap az úton ^^

Szóval teljesen sadawac,mwna,cwmbnemnwa hangulat van itthon. 

Meg vettem egy évad Baywatch-t is, de az guilty pleasure, azt nem vallom be.

Amúgy tiszta vizuális orgazmus az a CD a Galaxis Útikalauz Stopposoknak mellé lerakva az ágyamon.

Egyetlen törpényi gáz van csak. Holnap be kell ugranunk a Telenorhoz, mert kisebb SIM kell. Yippie. Tízkor nyitnak, ami ugye a "legkésőbb akkor indulunk" volt, eddig. Szóval holnap reggel go Telenor, aztán lesz ami lesz.

Fater nem tudja, hogy holnap elmegyünk és csak hétfőn jövünk. Anyám mondja, szóljak neki. Ejj de jó lesz ez .____.

avagy már gondolkodni se bírok.

Holnap GD koncert. For real. 

És most kicsit mélyebben beleástam magam az All Time Lowba és.... ysexdrcftsrxzadwsíwdsy.

A Dear Maria Count Me In volt az első és... Olyan halálosan erős Hung rewatch fílingem támadt tőle...

Aztán a Break Your Little Heart... Első hallgatásra, szöveg nézés nélkül megtanultam a felét. Imádom. Több dalt csak azért nem hallgattam, mert ismét széjjelhalt a jutub ><

Ma ha bemegyünk a belvárosba feltúrom a kedvenc kis secondhand CD-boltom polcait. Komolyan. I need it.

Amúgy azért vagyok agyilag egy strokeos hörcsög állapotában, mert hajnal 5:30-ig olvastam, majd évek óta először, tíz előtt keltem. 

Azt tudni kell, hogy kábé a szünet eleje óta annyira bennevagyok az egész trakineveldés szarban, hogy négy-öt óüránként felkelek éjjel szoptatni szántani. Halálkomolyan. Felébredek, előásom telóm, szántok, alszom tovább.

Szóval felkeltem korán, nem aludtam vissza, inkább összevasalhatógyöngyöket raktam (lett is kész valami xtra-epic, de még van vele egy kis tervem, azért nem mutatom meg) és aztán most felöltöztem.

Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára ebédet. Nem menzáskaját, nem gyorséttermit, nem szendvicset, anyám által helybenn főzött, igazi, nagybetűs EBÉDET.

Szóval agyhalálom oka a kevés alvás, az, hogy ma még nem ettem, és az asdafaekáloé-roham, amit az All Time Low-tól kaptam. Meg a tegnap hajnalig olvasott könyvem vége. Az teljesen kész x) Lesz róla itt egy szexuás kis írás, mert egyszerűen képtelen vagyok írásterápia nélkül befogadni ezt az endinget.

Más.

SJ Bolton írt egy hosszú blogbejegyzést, hogy az internetpornó (pasi-pornó, nem a jó kis fanficek, azokat nem találta meg) szar, és hogy She-Who-Must-Be-Obeyed (UK-editor, ő szedte ki a teljesen reasonable szexjelenetet az első kötetből) közölte vele, hogy a 7. könyvbe baszás kell, hogy a tinik is olvassák, és hogy ez milyen jó, mert az irodalom mégiscsak jobb mint a netpornó.

Szóval hivatalosan is tizenöt éves lettem, mert ez bizony szülinapi ajándék volt nekem, más nem lehetett. Komolyan, ilyen boldog hónapok óta nem voltam (mivel még az is ki van kötve, hogy Lacey/Joesbury)

Most megyek, mert vannak fontos, meghozandó döntéseim. Mit vegyek fel a koncertre, melyik nyolc CD-t rakjam be, hogy a csodálatos autóhifin át hallgassuk Osloig, melyik könyvet vigyem etc. etc.

Amúgy elküldtem a postot, nem volt egyáltalán netem, és ennek közvetett hatására rájöttem, hogy egy év hitó és reggeli mise ide vagy oda, de még egy miatyánkat se tudok elmondani segítség nélkül .____.

avagy elvonszoltam a seggem a könyvespolcig homeless könyvekből épített kupackáimig, hogy keressek valamit, amiről írhatok, de a könyveim mindössze csak kábé 10 jelent meg magyarul, ezért lejebb kellett adnom az elvárásaimból.

Ejj, de szép alcím lett ez...!

Szóval igen. Válogathattam, hogy Dan Brown könyv, vagy klasszikus, vagy szar legyen az, amiről írok. Vagy persze a Reichs könyvek, amik olyan szarok, hogy az már jó. (lásd Szent Johanna Gimi)

Mivel Dan Brownt nem kell reklámozni, klasszikust illik mindenkinek elolvasni, a szar meg egyszerűen szar, ezért maradt ez az érdekes kis sorozat.

Tehát kezdjük az alapokkal. Azt hozzáteszem, randomba írok több regényből is ezt-azt, mert fejben teljesen összefolyik az a kilenc kötet, amit eddig olvastam, annak ellenére is, hogy nem teljesen sorba haladtam.

Az alapszitu

Tehát mindenkinek megvan a Dr. Csont fejben, ugye? Csini, de antiszoc, eléggé antropofób antropológus (irónia lvl. 5000) aranyos, kedvelhető laboránsok, kissé dilis ázsiai művész és persze egy tökös, but not-so-smart G-man. 

Nos, ez az, amit TV-földe tett a könyvekkel. Szóval... felejtsd el a laboránsokat. Hagyjuk Angelát. Azt hiszed Booth megmaradt? A-a. Sőt, mivel az Államok már nem menő, ugrunk is, *GASP* Kanadába! Tehát a franciául beszélő, pénzükön az angol királynőt képmását hordó, aranyos-de-dilis-kistestvér klisés Kanadába.

És Ms. Brennan... Nos ő egy külön mese. Semmi karácsonyi-csaldelhagyás, bátyó, beteg-mostoha-unokahúg, vagy antiszocság. Nem kéremszépen. Helyette van egy szép kis ex-férje (Pete Peterson, ha jól raktam össze a keresztnevet és a lánya vezetéknevét .________.) egy egyetemista és kibaszottidegesítő lánya, Katy (hmmm... ismerős név...) és egy húga, Harry. Na ő mondjuk megéri a pénzét, de erről majd később. Harrynek van egy fia (talán Kit vagy Kat) aki spin-offok ésidegesség forrása is egyben. Brennan pedig öregebb, szőkébb, zöldebb szemű, picsább (ezt speckó nem tudtam szebben megfogalmazni) és "száraz" alkoholista.

És miért éri meg ez a csomó agybaszás?

Hát kéremszépen, Detective Lieutenant Andy Ryan miatt. Annak ellenére, hogy a neében szereplő ipszilonok száma egyel meghaladja az egészséges mennyiséget, ő az a fajta imádnivaló-superhiro karakter, aki nem létezik a valóságban. De nem baj, már elképzelni is jó. Komolyan mondom, ha nem akar "amerikaiul" beszélni, akkor a könyvtörténelem egyik legimádnivalóbb side-kick-lovag keresztezése.

Sztori kezdete tehát az, hogy a szépséges Ms. Brennan Kanadába indul, hogy ott dolgozzon a Montréal-i rendőrséggel karöltve, azonosíthatatlan hullák azonosításában. Persze a kotnyeles kölyök antropológus nem áll meg itt, saját akcióba kezd, és persze (mily meglepő) a végén mindig meg kell menteni a seggét, de így is elkapja a gyilkost.

A sztorik

Többesszám, merthogy ugye egy egész könyvsorozatról folyik most a szó. 

Nos...

Ez az amibe nagyon szépen bele tudnék kötni. Óóóó de milyen jól... De nem teszem.

Mertbár a könyvek során minden előfodul, méhekbe tuszkolt Szűz Mária szobroktól harminc éve kihalt papagájok tollain át Jézus Krisztus csontjaiig, a maga bárgyú módján elfogadhatóak, sőt élvezhetőek a sztorik. 

Persze kell egy bizonyos hozzáállás is...

A másik, amit szintén itt említenék meg, az az, hogy a sztorik teljesen végig E/1-ben vannak írva. Szóval olyan mélyen alámerülünk Tempe elméjében, hogy az talán már nem is egészséges. Mégis, ez a humor majdhogynem egyetlen forrása, és ha az első könyv végére nem gyűlölöd meg, akkor valszeg imádni fogod.

Szóval mégegyszer, elég szürreális itt minden, de ha az ember nem veszi komolyan, akkor nagyon el lehet vele lenni. Hiszen ha egy írót nem kötnek a realitás határai, akkor nagyon könnyen meg tudja vezetni az olvasót, nagyon nehéz kitalálni a következő lépését.

Pro

~Nem különösebben igényes, de szórakotató

~Brennan humora tényleg jó

~Extragyönyörű borítóik vannak, a legtöbb kiadásban

~Ryan, Ryan, Ryan. Imádnivaló, aranyos, perverz (a maga, múltszázadi módján) szóval egyszerűen csak pörfekt.

~Okosodni is lehet belőle, ha valaki egy picit figyel. Itt antropológia, ott egy kis vérnyomelemzés, máshol genetika, és persze történelem.

~Francia nyelv. Nem midnen kötetben, de nagy részükben beszélnek franciául. Csak ilyen köszönés-wazzap fílingben, de akkoris *—*

Contra

~Néha kicsit sok az íróiskolás maszlag

~A karakterek 99 százaléka könnyen fel tud kúrni agyliag bárkit is

~Néha annyira szürreális pár része a sztorinak, hogy az már nem is vicces

Szóval... Ennyi, asszem.

((Igen, annyira nincs mit csinálnom, hogy inkább sehonnan-sem-induló-sehová-sem-tartó könyvajánlókat irogatok))

Avagy jó helyre ment a könyvutalvány ^^

Szóval ma Muterrel bementünk az El Gigantenbe, hogy szerezzünk szép nagy memóriakártyát (koncertfotók tömkelege céljából) és szerelembe estem. Egy édes kis Cannon gépbe. Ha olyan jó a netes tesztek szerint, mint amilyen aranyos, az is lehet, megkapom.

Utána meg benéztünk az Akademiskbe, merthogy égette a zsebem az utalvány. 4 Pocket 3 áráért akció volt, szóval szépen bevásároltunk. Muter vett két szar krimit, én oedig kiválasztottam Robert Louis Stevenson The Strange Case of Dr Jekyll&Mr Hyde-ját, és a Galaxis Útikalauz Stopposoknak első négy kötetét egybekötve. Még az akcióval és az utalvánnyal is otthagytunk egy Pistist, legalább, de szerintem megérte.

A másik meg: A Hemköpben kalocsai és Matyó mintás dísztasakok voltak. Azért használom azt a kissé fura szót, hogy dísztasak, mert ez is volt az aljukra írva. Enyhe WTFfel vettünk mindháromból egyet, mert nem bírtam otthagyni őket.

Az élet szép, a vacsorám sül és már csak három nap van a Green Day koncertig.

Szóval kiraktam oldalra ilyen kis menüt, meg mindent.

Persze nem tudtam máshogy megoldani a belinkelt dolgokat, minthogy megírtam posztba, majd Időzítettre álítottam, tavaly januári idővel. Ergo azok most az első két poszt, vagy mi. Szóval csak így eztet probálom kinyögni, fáradt vagyok már, meg minden.