Szóval, mivel durvamód ráérek, itt van nektek egy kis poszt életem két kis gyöngyszeméről ^^
Azt előljáróban tudni kell, hogy annyira nem értek a növényekhez, hogy kaktuszokat képes voltam már megölni, annak ellenére, hogy szerettem őket, és körültekinteően gondoskodtam róluk. Épp ezért, anyám az, aki gondozza ezt két kis szépséget, én meg le szoktam ülni melléjük és beszélgetni velük. Meg a cserepeket is én választottam, amúgy ^^
Szóval, ő itt a Lajos:
Lajos egy tő ribizli. Húsvétvasárnap került hozzánk, és nagyon szeretjük ám. Mikor idejött, alig voltak kis hajtásai, de mostmár nagyon szépen nő ^^ Még bimbózik is!
Ő pedig a Fanni. Pontosabban Stefánia, de az hosszú.
Fanni feketeribizli, és egy nappal Lajos után költözött be lila kis cserepébe. Ő kisebb is volt, mint Lajos, és még most sem érte be növésben, de szeretni ugyanannyira szeretjük ám őt is.
Tudom, hogy kicsit túl jól ráérek, ha ribizlikről írok posztot, de kiskorom óta kötődök a növények ezen konkrét fajához. Ugyanis volt egy - másfél - telkünk a Keleti főcsatorna partján, amit még az ötvenes évek elején szerzett Faterom, és teleültette ribizlivel. 25 tő feketeribizli, 100 tő sima, azt hiszem. Mire kisgyerek lettem, ezekből már csak vagy négy tő volt meg, és azok is sorban kipusztultak - mikor legutóbb ott jártam, másfél éve haldoklott az utolsó - de semmire sem emlékszem vissza olyan heppin, mint arra, mikor nagyimmal leszüreteltük őket, meg az eperbokrot és felzabáltuk az egészet :D
Na jó, talán csak arra, mikor Hugi vagy három éves volt, találtam egy kullancsot a nyakában, és elmeséltem neki, hogy meg fog halni, mert a kullancs bemászik a fejébe, és megeszi az agyát. Egyik oldaon tudom, hogy nagyon gonosz dolog volt, másik oldalon valami epik volt, ahogy Muter próbálta lenyugtatni :DD (ráadásul nem is hittem, hogy be fogja venni)
Szóval igen, ők ketten a kis ribizkéim, remélem nem döglenek meg, és teremnek is majd valamit ^^
Ja, és bocs a pocsék képekért, az én kis BlackBerry-m nem a fotózásra született, még vakuja sincs szegénykémnek x)
