Forró a laptop, majd egy órája le sem tettem. Trollkodtam. Tudom nem szép dolog, de mióta le vagyok fizetve hogy ne veszekedjek apámmal, azóta nagy rajtam a feszültség.
Tegnap este például lyukat ütöttem a kanapéba, és ez nem vicc. Szerencsére nem látszik, ha látszana már nem élnék.
Szóval trollkodtam. Egy pár G-portálos oldal csetjébe írkáltam csúnya dolgokat, veszekedtem szerkesztőkkel míg ki nem tiltottak. Akkor aztán fogtam egy proxy-t és visszamentem. Megunhatatlan. Tudom, kövezzetek meg, de én akkor is élveztem. Amikor viszont a cukorka megvágta a nyelvem, azt jelnek fogtam fel, abbahagytam. Inkább írok egy bejegyzést, amúgy is ideje már.
Tegnap kikaptuk az ominózus matematika dolgozatot. Azt meg sem említem hogy a közbeeső órán a műveleti sorrandet vettül, és hogy az alatt az óra alatt átrágtam magam a matekkönyvünk teljes algebra fejezetén, válogatás nélkül mindent megcsináltam, még azt is ami geometria volt. Az algebra című fejezetben. Érdekes.
Szóval a dolgozat hármas lett. Ami azért szomorú mert amúgy ötösnél rosszabbat még soha nem hoztam haza matekból. Dehát ez van. Amit viszont nem értek az az hogy mi a fenéért kellet megírnom.
Azóta viszont a némettanár, Genilla (én csak genetikai-anomáliának becézem) íratott velem egy német dolgozatot. Az ne zavarja hogy a német a negyedik nyelv amit a fejembe akarnak verni...
De nem is ez a lényeg. Németről svédre kellett fordítanom. Genilla pocsékolta az iskola fénymásoló papírját. Ahol svédről kellett németre fordítani ott írtam valamit, de azért felelőséget nem vállalok.
De nem ez az amit el akartam mesélni. Genilla szeret nyelveket tanulni. Múltkorában megpróbálta kimondani hogy "Debrecen"
Nézi, nézi, forgatja, majd végül, fennhangon megszólal:
- Dibrike!
Hát néztem, nem erre számítottam, a svéd ejtési szabályok szerint egy lájtos "Debreszen" lett volna. Szerintem megpróbálta beleélni magát egy magyar helyébe, csak nem ment neki. Még megpróbálta kimondani hogy "Jancsi és Juliska" meg hogy "kukorikú" de azt csak utánam mondta.
Ilyenkor mindig elgondolkodok azon hogy én mit mondhatok...
Ja és a lányok is beszálltak. Ella és Rokken megpróbált felolvasni az egyik könyvemből. Rokken ott adta fel hogy "egyetemi", ellenben Ella egész sokáig bírta, de az hogy "Jason Gideon különleges ügynök" már neki sem jött össze.
Viszont Ella, Rokken és Felicia érti hogy "Pofa be!" és limitált alkalommal, de használják is. Szerintem nem vagyok rájuk túl jó hatással.