Ma elmentünk az Ikeába, sonkát (!) venni. Meg, ha már úgy is ott voltunk, bementünk a Media Marktba is. Illetve nem csak úgy. Hugi PC játékot akart, mert én kaptam X-Akták dvd-t. Nem baj, végülis megérdemli. Szóval bementünk.
Bent Mutter és Hugi leragadtak a PC játékoknál. Én mentem a dvd-khez, mert én azokra élvezem. A lényeg az az, hogy miután végignéztem a sorozatkínálatot, ami egész nagy volt, bár következetlen (pl. Samantha Who első évad 100 korona, míg a második, ami fél évad, elviekben, meg 200 pedig ugyebár ez még csak nem is mai csirke. Crossing Jordan meg az egész országban nincs -.- és a Castle is vadiúj sorozat egy svédnek) Na és amikor már azt hinném hogy nincs semmi érdekes, vagy elég olcsó, akkor megláttam Őt.
Ő az Jack Hunter. Egy 2009-es (vagy '08-as) kalandfilm-trilógia, amit ritkamód imádok. Az első két részt szinte szóról szóra tudom, a harmadikat viszont (csak) kétszer láttam, és egyik alkalommal a felénél elrángatott nagynéném kutyát sétáltatni. Jellemző hogy a szent kutyája nem bír húsz percet várni, nélkülem meg nem jó... És persze a végén még én vagyok gonosz...
Na de nem ez a lényeg. Szóval Jack, mindhárom része, összesen 100 koronába került, ami azért jó mert mondjuk egy-egy Indy film darabonként 170...
Amúgy a film anyám szerint Indy koppintás, és ebben van is valami, de annyira nem is. Az alap hogy Indy egy filmben egy dolgot csinált, és van négy film, míg Jack három filmben egy dolgot csinál. Aztán persze az is ott van hogy Nadia százszor jobb mint Marion/Willie/Schneider/Marion. Na és Indynél Liz sincs... És a sztori, mivel hosszabb, jóval összetettebb...
A hasonlóságokat most nem sorolnám fel.
Na de amikor megláttam a Ctrl C Ctrl V dobozokat, lerakva kupacba, AZ INDY FILMEK MELLETT! Az egy kicsit lesokkolt, mert ilyen kopizott dvd borítót még ember nem látott. Jellemzően nem találok róla képet a neten, de most is itt ül mellettem, és várja hogy a poszt után megnézzem.
Azt meg meg sem jegyzem, hogy a doboz 'Adventures of Jack Hunter' (Indy betűtípussal) mennyire megtévesztő, mert ezek nem a kalandjai, hanem egy darab kalandja, szép hosszúra nyújtva. De persze ilyen szinte mindenbe bele lehet kötni...
Persze az is biztos hogy, ha az Indy filmek után láttam volna először akkor nem hinném hogy bejött volna, de így mindkettőt imádom.
Szóval polcról lekap, három eladót magamra haragítva rohan anyuhoz, szupersztár módra térdre esik, (nem mellesleg ütős fejet vágtak a svédek erre a kis, magyarországon szokványos magánakcióra) lábat csókolgat és a plíz szót gyakran ismételve motyog. Bejött. Ma este mozizok.