Ez egy olyan sorozat volt, amibe rögtön az amerikai premier után belekezdtem. Egyrészt, mert érdekelt, össze tudnak-e hozni egy olyan krimit, ahol valóban érdekesek az ügyek, furcsa csavarokkal, de nem hihetetlenek, mint egyes "nagyonprofi" CSI részek.
A másik indik meg a cast volt, természetesen. Lucy Liu-t mindig is kedveltem, főleg amiatt, hogy jópár Jackie Chan filmből rémlett, mint bájos hercegnő/barátnő/akármi, de a Charlie Angyalai, sőt még a Kill Bill is megerősített benne, hogy játszani is tud.
Jonny Lee Millar neve mondjuk sokat nem mondott nekem, de ahogy meggugliztam, sikerült beazonosítanom, mint Jolie első férjét. Mondtam fine.
Végül nekiültem, és elkezdtem nézni.
A pilot
Nos... Itt találkozunk először a karakterekkel, értelemszerűen. Sherlock frissen jött ki a rehabról, gazdag édesapja pedig ultimátumot ad neki: lakhat az egyik New York-i házában (a legértéktelenebben az öt közül) ha tiszta marad. És hogy tiszta is maradjon, meg hogy Fater ellenőrizhesse is ezt, felbérel egy "társat" mellé. (Sober companion, nem bírok visszaemlékezni, mi volt a feliratban, azt pedig elképzelni sem akarom/tudom, szinkronban mi lehet) A társ pedig nem más, mint Joan Watson (what a surprise, by the way)
Emellett elég fontos visszatérő karakter még Gregson kapitány (a főrendőrbácsi, aki hagyja őket belepiszkálni a nyomozásokba) és Marcus Bell detektív (Gregson saját, külön-külön sidekickje). Na jó, ők közet sem lennének annyira fontosak, csak én odaig vagyok értük, meg vissza.
Nade, vissza a Pilothoz, mert az volt az, ami megfogott. (meg az, hogy Hugi végignézte velem, és késsel belezett volna ki, ha nem folytatjuk a sorozatot)
Tehát Gregson és Sherlock Londonból ismerik egymást, ott találkoztak, mikor Gregson valami ügy miatt arrajárt. S most, hogy Sherlock áttette székhelyét az Újvilágba, szeretne együttdolgozni vele.
Az ügy egyszerű. Egy nő eltűnt, férje csak egy vértócsát talált a helyén. Sherlock pedig még a főcím előtt kideríti (vagyis nem, mert a főcím után vágunk bele a nyomozásba, de a lényeg, hogy kurvagyorsan) egy éjjeliszekrény tartalmából, hogy a házban van egy Pánikszoba és meg is találja, sőt, ki is nyitja azt. Bent a hulla, heppiend.
Pontosabban nem, mivel ez picit kevés lenne negyvenöt percre. Utána még folyik az ügy, szintén elég izgalmasan.
Amúgy egy fontos apróság: a szinkron elég közepes, sokkal jobban megéti angolul, felirattal nézni. Mert bár a felirat se túl jó, így legalább hallhatod Jonny Lee Miller ennivaló brit akcentusát.
Hosszútávon
Merthogy csomó sorozat esik a gödörbe közvetlen a zseniális kezdés után.
Nos. A Pilot után nekem hosszú hetekbe tellett, hogy folytassam, mostly, mert nem volt magyar felirat. Nem mintha nekem kéne, de mint mondtam, Hugi a főnök. Anyway. Mikor továbbhaladtunk, egybe néztünk meg vagy négy részt, és teljesen lenyűgözött. A színvonalat tartotta, az ügyek érdekesek voltak, de sosem túl hihetetlenek. Külön plusszpont jár néhány különösen kreatív sztoriért (a bombás, a gyerekrablós) meg néhány ügyesen castingolt epizódszereplőért (Lisa Edelstein, és a meglepően jó gyerekszínészek, meg a szőke az utolsó három részből). És persze azért, hogy észlelték, nemcsak Watson és Sherlock szerepel, vannak olyan kis apróság, falatka mellékszereplők is, mint Bell, akik könnyen elbírnak egy saját epizódot, sőt, még jót is tesz nekik, ha egy picit elmélyítik a karakterük.
A sztorik közül megemlíteném még külön az 1x19-et. Ha valaki csak random akar megnézni egy részt, és nemzavarja a karakterfejlődés, meg esetleges spoilerek, akkor ezt ajánlom. Az egész hóviharos-mentőautós-miszaros rész zseniális. Szórakoztató, érdekes és izgalmas. És, ami extrahiperszuperplusszpont, szerepel benne Clyde, a teknős.
A főcím is megérdemel egy pár szót. A zene tökéletesen passzol, a színvilág pont olyan mint az egész sorozaté (vagyis inkább, mint Sherlock házáé és ruháié, mivel Watson öltözködése színesebb, a kapitányságon meg minden kék) és én amúgy odáig vagyok a Goldberg-variánsokért, amúgy.
És mivel sikerült betennem egy továbbot, ott asszem spoileresen elregélem, mi a véleményem az évadzárásról.
Az évadzáró
Hát hú... Én tegnap este néztem meg közvetlen egymás után az 1x20-21-22-23-24-et és úrjézusom... Az egyik elvileg egy feldolgozása volt egy igazi Holmes sztorinak. Azt észre sem vettem, tökéletesen beleillett a sorozatba, tökéletesen passzoltak hozzá a karakterek. Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy az eredeti sztoritól eléggé távol állt, de ez nem izgat.
Ami pedig a többit illeti... Az 1x22 végén volt egy óriási surprise motherfucker moment, az ütött is. Mondjuk az elég gáz volt, hogy ott és akkor közöltem Hugival, hogy Irene Moriarty, és igazam is lett. De ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval a duplarész feltevése, hogy Moriarty elrabolta és fogvatartotta Sherlock szerelmét, a kissé svindlid szépművész Irene-t, és most, mikor már Sherlock "összeszedte" magát a lány "halála" után, most visszaadja neki a lelkileg összetört Irene-t.
Ezzel csak annyi baj volt, hogy túl szép volt, hogy igaz legyen.
Utána kiderült, Moriarty Irene vérét akarja, és ekkor már kezdett gabalyodni a sztori... Mármint, miért adta volna vissza a lányt, hogy utána újra megölje? Sherlock ugyanúgy összetört volna, ha a lány teste kerül elő valahol és látszik rajta, közel sem évek óta hallott. És ez ezerszer kevesebb güri lett volna.
Aztán Irene furán is viselkedett. Egyik pillanatban nézett maga elé, mint egy katatónskizofrén, utána meg már rögtön bájcsevegett az emberekkel. De ezt akkor még betudtam annak, hogy a színésznő nem túl profi, vagy valami.
És ekkor jött a csavar. Irene burkoltan rá akarta venni Sherlockot, hogy szökjön el vele, meneküljenek el. Na ekkor már tuti volt, hogy valami nem okés.
Innen kiindulva pedig már hamar elértünk a megoldáshoz. Irene Moriarty. Erre Sherlock egy anyajegyből jön rá. Ez mondjuk szerintem eléggé gáz, jobbat is kitalálhattak volna, dehát ez van. Ja, és persze Irene, amilyen ügyes, át is verte Sherlockot, legyőzte, leigázta. De még mindig szereti, what a surprise.
Szóval Sherlock és a nála jóval okosabb Watson bekeményítenek, és hamis túladagolással átverik a nőt, becsalva őt a csapdájukba. Na ez az a rész, ami előtt fejethajtok. Az egész felkötött-vállú-angol-drogdílert--rabol csavar. Be is szartam volna, ha nem tudtam volna, hogy még van húsz perc az epizódból.
Sherlock tehát csapdába csalta Irene-t. És itt jön az igazi fordulat, amin kajak mondom, bekönnyeztem, úgy tetszett. Közli Irene-el, hogy egyedül sose kapta volna el, hogy a nő szerint bugyuta kis ablakdísz Watson volt az, aki átlátott rajta, és elkapta. Watson, of all the people. Szóval ez nagyon bejött, főleg ezzel a kicsit flashbackes elmagyarázós körítéssel.
Na és ittjön a most adorable moment on TV screen: A zárójelenet. A méhekkel. Faszomtudjimiusz Watsonia. Elnevezte a vadiúj méhfajtáját Watsonról. És ott nézik, ahogy kikelnek.
Na és miután leírtam az egész epizódot nagy izgalmamban, hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy kifejtsem, miért is olyan jó ez a befejezés.
Szóval. Ha most nem derül ki, hogy ki Moriarty, az teljesen tönkretette volna a sorozatot. Mivel ha annyira szuperokos és szuperhuman, hogy nem jöttek volna rá, ki ő, akkor ezek után már nem is tudnának rájönni az igazat megvallva. Ha most kicsúszott volna a kezük közül, az lenne, mint a Mentalistában, ahol már olyan superhuman lett Red John, hogy komolyan mondom, varázsereje kell hogy legyen, hogy ennyiszer és így el tudjon menekülni. És Jane-éknek is az kéne, ha el akarnák kapni.
A másik lehetőség pedig, hogy kiderül, ki Moriarty, de elillan... Nos akkor is, esélyük nem lenne, mert nem lenne olyan hülye, hogy kockáztasson.
Így asztán, Sherlock végzet nékül maradt. Ami nagyon jó szerintem.
Kivéve persze, ha a következő évad azzal indít, hogy a kis drága megszökött a sittről.
Na és azoknak, akik komolyan idáig elolvasták ezt az érdekes kis szarságot: Csak énszerintem kurvanagy, hogy Joan bátyját Orennek hívják? Meg csak én imádtam azt a Moriarty-s My dear Watsont? MIndkettőn akkorát röhögtem :DD
