Idefirkantok valamit, csak hogy életjelet adjak.
Szóval...
Öööö...
(Igen, mióta legutóbb írtam, elértem a nyári IQ görbém legalját, a tipikus és majdhogynem visszafordíthatatlan zokni állapotot)
Szóval szombat. Szexi Lexi nap. Csütörtök délután, a kudarcba fulladt csoigyár látogatás után szereztünk fürdőruhát. Ez nagy szó, mivel én olyan régen voltam utoljára strandon vagy úszni, vagy ilyesmi helyen, hogy az én utolsó fürdőruhám Hugira is kicsi, pedig én a koromhoz képest átlagos vagyok, ő viszont különösen kicsi.
Szóval kaptam ilyen kék-fehér csillagos bikinit, meg fiú őszónadrágot, mert nincs az a kibaszott isten, hogy én abban a bikinialsónak nevezett tangában a világ színe elé kerüljek. Eredetileg amúgy pénteken mentünk volna, de összevesztem Muterrel, szóval végül szombaton mentünk.
Na most, azt tudnikell, hogy Göteborg az tengerparti város. Viszont, ha okos az ember (márpedig a magyarok a svédekkel ellentétben azok) akkor kurvára nem itt fog beachpartit tartani. Merthogy itt kurvanagy, gömb alakú sziklák vannak a vízparton.
Nem. Az okos pípol, mint mi, felül a busztársaság hajóira, és kimegy az egyik kis tündéri szigetre, ahol lehet rendesen strandolni. Mi Brännö-re mentünk, mert ott már jártunk valamikor két hete, és van ott egy olyan kibaszott édes kis kávézó, hogy oda muszáj volt visszamenni.
A kávézó kint van a kikötőben, a hajógyárban. És tudjátok ilyen innen-onnan összeszedett székek és satupad meg ilyesmi asztalok, és hintaágyak, és egy csomó nagyoncuki cucc. Régi könyvek, meg angol nyelvleckék lemezen és ilyesmik. És mivel a hely bolhapiac is, ez mind megvehető *—*
És itt hátul lehetett megvehető karkötőt vagy nyakláncot csinálni. Egy-egy nyakláncot csináltam, meg egy karkötőt Huginak.
Amúgy találtunk egy magyar húszforintost az egyik kávédarálóban xDD És raknék még fel fotókat, mert Hugi télleg szétfotózta az agyát, de a hely hangulát úgyse lehet átadni, szóval lusta vagyok.
Anyway. Szóval szombaton kimentünk, és át kellett sétálni az egész szigeten a szabadstrandig. Közben láttunk két helyet is, ahol becsületkasszával árultak könyveket (tudjátok, ki van rakva, és senki sincs ott, csak az üvegbe/perselybe dobálod pénzt) merthogy vannak még olyan eldugott helyek a világon, ahol ez működhet. Faternek hoztunk is egy pár német regényt, mert ő folyékonyan beszél, és kurvára unja itthon a fejét.
Leértünk a partra. A víz kibaszott hideg volt, tele volt összetiport kagylóval és hínárral, de ezt igazi tenger volt, szóval egy rossz szót se szóltam. Amúgy a sokéves tendencia ellenére most én voltam kettőnk közül, aki tovább bírta a jeges vizet.
Na itt voltunk. Én a víz szélétől elmentem egészen addig a kis stégig ott középen, és ki is másztam rá, de végül nem mertem beugrani. Már bánom xD
Mikor aztán megszáradtunk, elindultunk vissza a sziget másik végébe. Mertbár itt közvetlen egy hajómegálló mellett voltunk, a túlsó végen volt a kávézó, és oda be akartunk nézni. Aztán Muter elkezdett életreszóló barátságot kötni egy helyi kutyasétáltató nénivel, és így bezártak mier odaértünk.
Hazafelé viszont vettünk epret (egyik a nagyon kevés jó dolog közül Svédországban: nyáron a legfurcsább helyeken, pályaudvarokon, tengerparton, jelennek meg kis bódék, ahol helyi epret lehet venni, kilós-félkilós adagokban, olcsón) meg valami gyümölcssalit Huginak, ami poshadt volt, és két napig fájt utána a hasa xDD
De az eper jó volt.
Vasárnap pedig...
LISEBERG!
Az a másik jó dolog ebben az országban, a vidámpark.
Konkrétan a több mint 100 méteres szabadesés toronnyal kezdtem. Hugi, ofkorsz, nem jött fel velem, de lent elkezdett ordibálni, hogy "Lacey, ha te is ugrassz, én is ugrok! Huck-Puck-Fuck gyerek életére esküszöm! Nem élhetek nélküled!" Aztán ugrott egy nagyot xDD (ez egy utalás a harmadik kedvenc könyvemre, a második Lacey Flint regényre, aminek a végén Lacey be LSD-zve le akar ugrani egy toronyból, a rendőrök meg rossz toronyba mennek. És egy darab járőr megy csak a jó helyre, de telefonon kapcsolatot létesítenek a másik toronnyal, ahol ott van a pasi, akivel látensen szerelmesek egymásba, mégsem tesznek semmit se, és a pasi ilyeneket esküdözik, meg szerelmet vall, így visszatartva elbaszott kis főhősünket az ugrástól. A fiát meg Hucknak, azaz Huckleberrynek hívják, csak mi becézgettük Hákkpákkfákk-gyereknek. De azért ez mekkora kibaszás már... Huckleberry Joesbury? Komolyan? Jé, de nagy zárójel lett xDD)
Szóval, meg volt az AtmosFear, a Balder, a FlumeRide (na az ritkabéna volt, viszont van fotóm magamról, ahogy egy szexi kis ötszemélyes facsónakban zúzok lefelé a vizícsúszdán tök egyedül, olyan fejjel, mintha szülnék a kedvenc Supnatos pólómban) a Kanonen és a Lisebergbanan. Ergo a kis brossúrám szerint a Daredevl kategóriából csak kettőt hagytam ki, egyet, ami inkább családi cucc, meg egyet, amit nem találtunk az istennek se ><
Tehát az AtmosFear az szabadestorony, a Balder fahullámvasót (nagyon lájtos, amúgy arról is lenne fotó, csak a dagadt ribanc előttem kitakart -.-) a FlumeRide ilyen családi csónakos vizicsúszda, a Lisebergbanan egy közepesen ijesztő hullámvasút, és a Kanonen... na az durva xDD Egy kurvarövid, ámde tényleg kurva ijesztő hullámvasút owo ha nem kellet volna húsz percet sorbaállni olyan 30 másodperc hullámvasútért, mentem volna mégegyet *—*
Emelett ültem még jópár izén, csak nem igazán emlékszem, min. Az tuti, hogy utolsónak egy ilyen gigantikus hintán ültem, és onnan gyönyörű volt a kilátás ^^
Amúgy játszottunk még csomó ilyen pénznyelő szarral is, ilyen húdfejbeütős cuccal, meg karikadobálással, meg ilyenekkel. Egy békát még nyertem is Huginak. Mondjuk nem volt olyan sukár, mint a Rango plüss, amit ajdnem kifogtam a plüsshorgász gépből, dehát ez van.
Hétfőn pedig... Elolvastam két könyvet is. Pontosabban csak befejeztem őket. Az egyik az Claire McGowan The Fall-ja volt. Az nem volt rossz, csak a végét sajnáltam (Hegarty végét, egész pontosan) meg hogy ilyen hülyén volt megszerkesztve. A másik pedig... Fúúú az nagyon szar volt.
Scott Frost - Wait for Dark. Azt még akkor vettem, mikor mentünk haza, és azóta se fejeztem be. Mondjuk így, hogy az utolsó száz oldalt másfél hónappal később olvastam csak el, és már nem emlékeztem a röhejes sztori nagy részére nem volt olyan rossz. Annyira látszik amúgy, hogy ex-screenwriter írta. A párbeszédek nagyon jók, néha már komolyan azt mondom, zseniálisak, de a küzbülső szöveg extragáz. Főleg, hogy pasi ír női E/1-et... És persze ott van az a kis apróság, hogy a szereplők nagy részének nincs keresztneve, vagy legalábbis nem derül ki 404 oldal alatt, viszont ott van az az egyszem pasija, akit teljesen random szólít, ahogy épp kedve szottyan. Volt pölö ilyen:
"Közelebb mentem a sikátor kövén fekvő csillogó tárgyhoz. Dylan bilincse volt az! Egy spanyol kisfiú állt pár méterre, és a sikátor túlsó vége felé mutogatott.
- Aquí, aquí! - ordította
- Arra ment az ember, akinél ez volt? - kérdeztem, és megmutattam neki Harrison bilincsét."
Na most. Azt a könyv elején elfelejtette közölni, hogy Dylan és Harrison ugyanaz az ember, szóval azt hittem egy ideig, hogy szendvicseznek. Az pedig a könyv végére sem derült ki, hogy a karakter neve Harrison Dylan, vagy pedig Dylan Harrison, merthogy mindkettő nagyonis lehetséget. Az mondjuk vicces volt, hogy a könyv végét hangosan olvastam fel, magyarul, mert Hugi nem hitte el, hogy milyen rossz. A végén már egyetértett.
Az utolsó fejezet vége meg olyan fennkölt és nyálas volt, mint egy 30 Seconds To Mars dal, szóval bemásoltam oda az uccsó lapra a City of Angels refrénjét ^^
Így mostmár csak egy olyan könyvem van, amit elkezdtem, de nem akaródzik befejezni (Tess Gerritsen - The Surgeon) meg négy, ami valszeg ilyen lesz, és kettő, ami tuti jó. Meg kettő postán, ami szintén tuti jó. Szóval most megajándékozom magam egy Reichs könyvvel, mert minden nap adnod kell magadnak egy apró ajándékot, ahogy Cooper ügynök mondá, és utána elolvasok még két rosszat.
Sorozatozni valahogy nincs kedvem, mióta befejeztem az Alcatrazt ><
És igen, a poszt egy pöttyet gigantikusra sikeredett, de valszeg nem fogok írni most egy hétig, mert lusta kurva vagyok, és így szerintem arányos a dolog.
