Ezzel a gondolattal indultam ma haza, bár itthonra már elterelődtem a témától, mivel véletlen felvettem maxra iPodom hangját, képtelen voltam újra elérni a szűk farmer zsebében a hosszú kabát alatt, és így beletörődve, élveztem a helyzetet meg BJ hangját.

Mindegy.

De azt nagyon szeretném, ha valaki levezetné nekem, hogy mégis milyen logikával működik Törpilla agya. A kiscica ma reggel késett húsz percet, majd érkezése után öt percen belül elkezdett velem ordibálni. Fingom sincs, hogy mit mondott, de higgyétek el, így ijesztőbb is volt. Még Abdulahi is megjegyezte, hogy tökretényleg semmit sem csináltam, csak felálltam ahogy kérte.

Szóval erre homály borult egy ideig, mondjuk aztán minden megvilágosodott, de azt majd a maga idejében.

Jött a zene. Mit kleinen, schönen Niklas. Annyira zabálnivaló. De úgy halálkomolyan. Na nem mint ember, úgy csak egy egyszerű zenetanár - aki arra kényszerít, hogy gitározzak, pedig még azt se tudom, hogy mi az az akkord, nem hogy lejátszani nem tudom - hanem mint jelenség. Ahogy üldögél az egyik sarokban, gitárthangolgat, dudorászik, billentyűt tisztogat, meg ilyenek... És ahogy kinéz *w*

Torna. Egyszer az életben igazatadott a tanár, más különös nem volt.

A kaja a szó legszorosabb értelmében szarabb volt mint a fos, de megettem mert kajás voltam.

Itt jön az érdekes rész.

Először is, van egy video...

FreddyD blogján láttam, és huginak is megmutattam. Na és jöttem ki az ebédlőből, ahol a cica várt. Megölelem megcsókolom, minden, kérdem milyen napja volt, meg hogy megy-e haza, merthogy neki már nem voltak akkor órái.

- Hát tök jó volt, bár Fredrika ordibált velem.

- Miért? Kibelezzem?

- Hát mert elkezdtem verni a tejautomatát, meg ordibálni hogy "DISZ IZ BÁBÁ! ÁJ VANT MÁMÁZ MILK!"

Konkrétan összeestem a röhögéstől. Valaki már odajött korábban, hogy a húgom balhézott az ebédlőben, de nyelvi akadályok miatt nem jött le, mi a faszra gondolt az illető.

Aztán felmentünk, mert volt egy teljes kibaszott órám németig, és ezt az időt a társalgóban töltöttük el. Torsten megivott 7,5 deci cídert, én kértem is volna, de körtés volt. Aztán elkezdett táncolni. De mire találtam valamelyik zsebemben pénzt, abbahagyta :C

Német, Törpilla (nem jut eszembe más illára végződő név...) megkínzott, lassú tűzön párolt meg a német névelőkkel és genetikai defektjével miszerint képtelen kézírást olvasni. Meg a dialógusírással.

De nem ezen kaptam fel a vizet. Óra végén benntartott, hogy elmondja a héten negyedjére is, hogy jobban kell törnöm magam, ha meg akarok tanulni svédül. The big problem is: KURVÁRA NEM AKAROK MEGTANULNI SVÉDÜL. Nem értem, miért nem fér a fejébe, hogy nem mindenki akarja megtanulni ezt a nyelvet. Az egésznek olyan a hangzása, mintha egy deliráló skizo utolsó szavait hallgatnám. Aztán kiderült mi volt a baja reggel. 

Annyit előljáróban hogy ma reggel, mikor felültem az ágyban, visszaestem, úgy fájt a hasam. Nem görcs, nem hányinger, nem tudom mi lehetett, talán hasizom láz (szép szóvicc, ugye?) A dolog csak akkor szűnt meg, mikor ma Haneen teli erőből - ami nála szerencsére nem túl nagy dolog - hasondobott egy kézilabdával tornán. De akkor rögtön elmúlt. Mint orvosgyerek tudom, hogy ez több mint furcsa és közel sem egészséges, de örülök míg nem érzem újra.

Szóval ahogy álltam fel, mint minden más mozgásnál, összerándult amúgy sem túl csinos, laposra aludt pofikám és cica ezt Abdulahi iránti elutasításnak fogta fel.

De gondoljunk csak bele...! Még ha az ő logikáját követjük is, miszerint en antisocialsk höra vagyok, még akkor is a szabad véleménynyilvánításomról lett volna szó, amit mint magyar állampolgár, mint az európai unió állampolgára megtehetek. Sőt, még akkor is megtehetném, ha véletlenül svéd állampolgár lennék...

Szóval, mondja már meg valaki, hogy is van ez...

Akárhogy is, elindult a hadjárat. A héten megtanulom a cirill betűket. És a koreai jeleken is dolgozok. Lássuk, ki az okosabb, Szenilla!