Reggel egyedül kellett iskolába mennem, mivel Hugi hangja még mindig nem jött vissza.
A svéd pokoli volt: magamról kellett könyvetírnom, zene nélkül. Pedig a Puta még meg is engedte, hogy hallgassunk (...)
Aztán óra végén leült mellém javítani. Lebaszott, mert azt írtam, angolul szeretek olvasni, eredetiben. Merthogy én nem tisztelem a svéd és magyar írok nagyságát. Svédet többet is próbáltam, magyar meg tuti nincs jó, kortárs. Ezt úgy mondtam, hogy nem is csak kortárs, de azt is kihangsúlyoztam, hogy ami napjainkban játszódik. Erre kijelenette, hogy dehogyisnem, az egyik most nyert Nobelt, pár éve, neki megvan otthon.
Tegyük hozzá, én ma délután kettőig abban a hitben éltem, hogy a Pál utcai fiúk kapott irodalmi Nobelt, a Sorstalanság meg nem. Hát rábasztam, mint Klaudia.
Szóval mondom, azt kétlem. És még összeveszett velem. Pedig még ha igaza volt, akkoris mifaszt olvassak én a Sorstalanságon? Őszintén...
Utána lebaszott, hogy hogy lehet a DaVinci kód a kedvenc könyvem, ha egyszer olyan kibebaszottrossz. Szerinte. Előtte még meg volt beszélve, hogy a színielőadások alatt hogy s mint kell viselkedni, még akkor is, ha egy kalap tyúkszart sem érnek és nem értem őket. És akárhányszor azt mondtam, hogy "szerintem" nekemtámadt, hogy itt tények vannak, little one. Bezzeg ő mondhatta, hogy szerintem nagyon rossz.
Utána jött, hogy látja a könyvben a rózsaszín kicsi lányt (?) mondom oké.
Utána futnom kellett zenére, mert a húsz perces szünetemből tizennyolcat elbaszott.
Futva odaértem. Zongorás nem volt, a basszusgitáros nem tudta, mit kell játszani, a dobosunk rosszabb volt mint... Nem ismerek rossz dobost, de ez rossz volt, az egyik gitáros a kettő közül nem volt itt két hónapja, Sara pedig nem tudta, mikor s mit kell énekelni. Szóval maradtam én és Felix, akik tudtuk a dolgunk. Niklas különben lebaszott, s mint később kiderült, nekem volt igazam. Aztán félrehívott és elmondta, hogy meg fog buktatni, mert énekelni tudok (WUT??) de zenélni nem. Logikus, mivel itt láttam életemben először igazi zongorát/gitárt/dobot/basszusgitárt. És senki sem mutatta meg, hogy kéne. Anywhoo, hellóbelló zongora... Jó lesz ez ^_^"
Ja, amúgy Niklas nem akarta elhinni, hogy valaha is hallottam a Boulevard of Broken Dreamst. És hamisan énekel. Hamisan, de tündérien.
Torna. Annyi volt, hogy kihajtottak, s mivel fájt a lábam, körbe kellett sétálni egy háztömböt. A többiek persze futtottak ^^
Aztán német előtt végigolvastam és felraktam az utolsó fucking fejezetet. Komolyan el sem hiszem, hogy sikerült befejeznem. Kajak azt hittem, a végrendeletembe kell leírnom, mi lesz velük a végén, hogy olvassák majd fel két buzgó kis olvasómnak xD
Német. A ribanc megint benntartott és megint nem kérdezte ki a szavakat.
És végül jöhettem haza. Itthon az ajtóban egy pár platformtalpó Converse fogadott. Muteré. Kicsit baszott le agyilag xDD Hugi el sem akarta hinni.
Aztán elflesselgettem trakineveldére, Hugival vételkédtem telefonos gomfociban (kurvaanyádAtina!) meg Green Day dalok szövegét magoltattam tündéremmel. A ¿Viva la Gloria? már egész jól megy neki :D
Végül Muterrel elmentünk fülhallgatót venni. És a legjobb pillanatban elkezdtem egy iPodra nyáladzani. Fizu nap van, a nagy Adidas-táska szeret, szóval kaptam egyet. El sem hiszem, hogy végre ismét normálisan tudok zenéthallgatni *-*
Kaptam még überszexüell kihangosítót, egy fülest, meg egy konektor-usb-miszart. Merthogy a régi iPOdomhoz amerikai volt, a telómé brit, és ehhez nem volt. Szóval végre tudok rendesen tölteni ^_^
Olyan überszuper a kis Veronica - így hívom az iPodot - hogy az leírhatatlan. Három gombnyomás és negatív a kép, egyszer megnyomom a középsőgombot, megáll/elindul, kétszermegnyomom előrelép, háromszor, és hátra. És ez a fülesgombbal is megy. Ja, és ha rázom, keveri a dalokat. Life is good.
A füles meg jól szól, szép, a gomb műkszik, praktikus a kialakítása. Imádom őtet is ^^
Cipő még mindig úton. Én meg könnyes szemekkel várom.
