A poszt címe érdekes... nem tudtam neki mit adni, ezért megfogtam az elsődolgot ami mellettem volt, és ez bizony Katy Perry azonos című albuma volt. Mostantól kezdve tehát, ha nem tudok nevet adni a posztoknak, akkor egy-egy dalcímet adok nekik... Szép sorban.
Ma küzdöttem.
Na nem az életemért. Hanem ezzel a kibaszott, seggdugó, használhatatlan, vernivaló, rohadt, büdös anyaszomorító számítógéppel.
Már négy napja ezt a szart kell használnom, meg is látszik az idegállapotomon. Az egér, ha olyan kedve van, a semmitől kattintgak, ami elég idegesítő ha: 1, az ember gépel, és belekattint a szöveg korábbi részébe -> ott folytatja az írást, vagy csak értelmetlen formázást ad rá, 2, ha az ember, netalán, véletlenül a Robot Unicorn Attack-ot nyomatja, és a tőle jónak számító 19000 eredménynél, nyerésben, betölt egy tök másik lapot.
Aztán van egy kisebb problémája is. Az elmúlt négy órában valamikor, amíg szendvicsért mentem a SubWay-be, sikerült letelepítenie a hangszórója eszközillesztőjét. Tehát nem érzékeli a saját hangszóróját (...) Amit azzal tetéz, hogy a fülhallgatóval (sem) működik, mivel nem hajlandó elindítani hangfájlok lejátszását, hangeszköz hiányában.
Ezt azzal dobja még fel, hogy ha rácsatlakoztatunk egy logitech márkájú kihangosítót (ami a sorsiróniája miatt már élete negyedik napján feladta a küzdelmet, csak akkor nem volt Margienak ideje visszavinni) akkor hajlandó indítani a lejátszást, de az értelemszerűen nem működik.
Ezt azzal lehet még feljebb dobni, hogy az illető kihangosító működik (!) amire nem is nagyon volt példa az elmúlt kerek kis évecskében. De ez nekem, maximalista, beteg állatnak és lakókörnyezetemnek nem felel meg, mert 1, ha rossz felé döntjük elmegy a hangja, 2, Muter, Fater és Huter (szép szó ugye? én találtam ki!) nem tart igényt Katy Perry/Aqua/Spice Girls/Kesha (tudom-tudom, szép négyes) dalaira, max hangerőn.
De nincs baj! Hősnőnk bedugja a fülhallgatót a gép erre kiképzett nyílásába, azzal a naiv elképzeléssel, hogy ha bent van, akkor jön zene, ő pedig leveszi a kihangosítót és...
Semmi. A fülhallgató süket.
Hajtépés... De, reménysugár csillan. A kis ketyeréből hallatszik: Hápí böjz en hápí grölz vill bí, és a hátulján megcsillanó napfény felfed egy apró nyílást. Fülhallgatónak.
Fél perc káromkodással vegyes elmélkedés után (miszerint ki az a hülye állat, aki nem csak egy fülhallgatót vesz, hanem egy kihangosítót, hogy azt az USB-re rakja, majd abba dugja a fülhallgatót, és így élvezze Mozart szimfóniáit) még mindig a hápíkkal az oldalunkon, bedugjuk a fülhallgatót és...
Semmi. Konkrétan a fülhallgatóból se, a hangszóróból se. Az ember lekever egyet magána/annak aki szerelt. Aztán realizálja, hogy hoppá van, hoppá van, ha leveszed a fülhallgatót, akkor visszajön a hang.
Én itt adtam fel, bár azt még meg kell említenem, hogy ameddig rá nem jöttem mi a baj, az Ablakocskás-önteszteket játszottam. Huterrel egész szép pontszámokat értem el. Esküszöm, ha lesz egy kis eltöltenivaló szabadidő, azt fogom játszani, hogy fantomhibákat jelentek. Hadd fogja Bill a fejét.
Ott is voltak szép dolgok.
Csak néhány példa:
Gyökérhub
Örökölt eszköz
Audiókodekek
USB kompozit eszköz
Persze ha véletlen erretéved egy informatikus, biztos hülyére fogja magát röhögni, hogy ez a szerencsétlen nem tudja mi az a gyökérhub, haha, de leszarom.
Amúgy most duplán irtom az esőerdőket, meg minden,mert az lett az egész vége, hogy fogtam a másik, megátalkodott svéd gépet (amire vigyázni kell és nem lehet rajta semmi illegálisat csinálni) bekapcsoltam, ideraktam magam mellé, és azon zenét hallgatok, ezt a szart meghasználom.
De én tényleg minden mást megpróbáltam...