Jesus Fucking Christ.
Green Day koncert.
For real.
Még így utólag se nagyon tudom elhinni, hogy ott voltam, meg minden…
Szóval. Szerda reggel kurvakorán (hétkor) kellett kelnem. Sikerült, igaz, nem könnyen. Felöltöztem és átszaladtam a Mekibe, toastért, míg Hugi meg Fater felszedelőzködtek.
Persze túl hamar lettünk kész, szóval még vártunk egy kicsit, mielőtt kisétáltunk volna az állomásra. De így is olyan hamar értünk oda, hogy még ki se volt írva a vonatom. Aztán mikor kiírták, kiderült, az 1. vágányra jön.
Na most. Én 12 évet éltem ebben a városban. És azalatt, sőt azóta is, kibaszott sokat jártam ki arra az álomásra. De arra az életemet is feltenném, hogy olyat, hogy valami az első kibaszott vágányra érkezzen, még sosem basztam.
Aztán megjött a drága kis IC, és kiderült, van rajta wifi. Tiszta jó, mert egyetlen egy féleképp tudok netet szerválni telómra, ami 2600 forint/nap, ami valljuk be több, mint amennyit én anyám fizetne érte.
Pesten leszálltam Kőbányán, és kerestem egy vécét. Hát baszki, inkább fizetek egy százast, mint itt a Fórumban, csak legyen már papír, meg lehúzva a vécé…
Utána mentem a Deák térre, de egy órával hamarabb értem oda, mint mikor a találkozó volt. Így aztán elsétáltam a kedvenc kis mellékutcámba. Minden felé különböző boltok, gyrososok, régi házak, meg érdekes emberek. Elmentem egész a kis játszóig, ahová akkoriban jártunk, mikor ott laktunk. Visszafelé meg felfedeztem, hogy van ott egy kis ócskásbolt. Tiszta jó holmik voltak, csak csóró voltam, meg így is nehéz volt a táskám.
A találkozó helyet könnyen megtaláltam, és a listára is hamar sikerült felírniuk. Utána nemsokkal jött is a busz. Ezt a fotót készítettem róla Bécsben, egy igazi csoda volt.
[[Mr Reisen fotó]]
És a huzat is naaaaaagyon szép volt. Meg szúrt is mint állat.
[[Huzatfotó]]
A buszból sok szépet láttam: Díszkatonák laktanya előtt, a Gazdagréti legendás lakótelep kurvamessziről, egy irritáló csaj, aki az irritáló barátnőjével előttem ült… Győrig Mondot olvasgattam. Ott össze-vissza kóvályogtunk (hülye sofőr, hülye-hülye sofőr) végül megtaláltuk azokat, akik még velünk jöttek. Akkor ült le mellém is valaki.
Amúgy itt mentünk el egy suli előtt. Bent ballagók próbálták a táncot. Egy csajon fekete-zöld Green Day póló volt. Sajnáltam, hogy nem jöhet.
A csaj előttem még irritálóbb lett, mint volt. Felsikoltottt max hangerőn, hogy "Pont ilyen körforgalom van Szegeden is!!!!!!!" aztán a sztrádán minden kocsira megjegyezte, hogy olyan akar, Ladától Bömösig, mindre. És a legtöbbet még csak fel se ismerte.
A határ előtt nem sokkal megálltunk egy pihenőben (Óváron talán?) és utána kezdtem beszélgetni a csajjal aki mellettem ült, Lillával.
Az érkezés 16:00-ra volt ígérve, de mikor 15:57-kor elhagytunk egy Wien - 17 km táblát, éreztem, hogy bajok lesznek. Ezek után a hülye-hülye sofőr eltévedt, és végül parkolóhelyet se talált, szóval megállt tilosban, míg leszálltunk.
Ekkor indultam a Győriekkel (Lilla, Kockásnadrág - merthogy az volt rajta, Gabriella - merthogy ez volt a borítékon, amiben a jegyet szorongatta, meg a fiú - merthogy az volt) megkeresni a bejáratot… Na ha láttál már sort… Durva volt. All Time Low már hallhatóan játszott - 17:15 felé voltunk időben - de még a kapu közelében se voltunk.
Kockásnadrág végigkinált midnenkit cigivel. Még engem is. Volt egy gyönyörű párbeszédünk (Te tuti kiskorú vagy, de nem szólok anyádnak. - Azért nem kérek. - Hány éves vagy? - Tizennégy. - Hét? - Tizennégy *mutatja az ujján* - És, te, itt, egyedül…? *bólint* És tuti nem kérsz?)
Utána elindultam pólót szerezni, mert ugyan így egész idő alatt szorongatnom kellett volna, de utána meg csak harminc percünk volt visszaérni a buszhoz, és tudtam, hogy akkor tömegnyomor lesz. Kockásnadrág meg velemküldte a Lillát, merthogy kicsi vagyok, eltévedek húsz méteren.
Szerváltam két pólót, két szett kitűzőt, meg egy csuklószorítót. Utána alig találtuk meg a többieket a sorban. Aztán mikor a Gabriella látta, hogy van valami olyan összegért, hogy még kijön neki benn egy sör, ő is elindult, én meg visszamentem vele, mert közben belegondoltam, hogy Hugi kinyír, ha ő nam kap csuklószorítót.
Vissza a sorba, még nem haladtunk semmit. Ott vettem amúgy észre, hogy három Billie Joe-t kaptam x) Merthogy a kitűzők Uno-Dos-Tré-koponya felosztásban kerültek a csomagokba, de az egyik zacsiban koponya helyett BJ volt. Ha mondjuk Tré vagy Mike hiányzik, visszamentem volna szólni, de így inkább örültem. Tuti jobban jártam, mint aki Dos-Tré-koponya-koponyát kapott.
Lilla rögtön elkezdett pitizni a plusz Billieért, szóval üzletet kötöttünk. Ő berakta a kitűzőket meg az egyik csuklószorítót a táskájába - merthogy én a buszon hagytam a sajátom - cserébe meg megkapott egy BJ-t.
Itt jött a másik nagy beszélgetés, hogy kiakadtam, hogy az All Time Low már fent van, meg minden, erre le lettem hülyézve, dehogy vannak fenn, nem hallom, Billie-nek nem ilyen a hangja, meg egy amúgy sem az ő daluk. Mondom fine.
Végül, nagy nehezen sikerült bejutnunk. Pont mikor én léptem be jelentette be az All Time Low, hogy már csak egy dalt játszanak. Mire odaértünk, meg látótávolságba furakodtunk, már csak azt csodálhattam meg, hogy milyen szép melltartó lóg a mikrofonon. Érdekelne mondjuk, hogy hogy került oda…
Anyway. Kockásnadrág és Gabi itt elmentek pisilni, és eztán már nem is láttuk őket. Először a fiú, aztán Lilla indult keresésükre. Ők nem lettek meg, de Lilla kiszúrta, hogy Kockásnadrág határozott véleményének ellenére mégis van belső kordon - mi a faszért ne lett volna? - és bementünk. Ezekután bent keresték őket, mert, fuck logic, tuti bent voltak.
Aztán nem sokkal ez után jött a The Baseballs. Már a második dalnál lehajítottam volna őket valamivel, ha lett volna mivel, és onnan csak lefelé vezetett az út. Nem mintha rosszak lettek volna, de, irritáló dalokat játszottak egy irritáló zenei stylusba átültetve. Szóval, minden dalnál azért imádkoztam, hogy az legyen az utolsó.
Végül nyolc körül elette őket a fene. Erre az időre már a színpadfelől nézve jobbközépen álltunk, elég hátul, egy a bézbózra durván bugizó osztrák család mögött. Lillával nagyon remélkedtünk, hogy ők csak miattuk vannak itt - olyan fejük volt, hogy kinézte belőlül az ember, megvettek öt darab fejenként 80 eurós jegyet az előzenekarért - de sajna ottmaradtak.
Én ekkor mentem át asszaszinba: amikor csak tudtam, előrébb furakodtam. Tudom, hogy nem szép dolog, de 150 centi vagyok, és pont annyi jogom van látni is a bandát, mint az előttem feszítő 185 magas nőnek és szintén zsiráf kislányának a nyakában. S mikor a kiscsaj tiszta erőből mellen könyökölt lemászás közepette, úgy döntöttem, nyomulok.
A Green Day ekkor jött fel a színpadra, a 99 Revolutions-t játszva. Azt hittem, ott pisilek be gyönyörűségemben.
A következő dal Know Your Enemy volt, kicsit döbbentem le, mikor a vokálozni felhívott srác fejét megláttam. Kettővel ült mögöttem a buszon. Kurva irigy voltam, ha nem is azért, mert felhívták, hanem azért, mert ő is 17:10 körül szállt le a buszról, mégis kurvajó helye volt, a színpad mellett.
Utána a Stay The Night jött (egyik kedvencem <3) majd, Stop When The Red Lights Flash. Ennél a dalnál indult be nagyon durván a közönség. A 99 Revolutionsnél is sokan ordították, hogy 99 Revolutions tonight, és Oooo-ooozni is elegen ooo-ooztak a Know Your Enemy alatt, de baszki, mikor az I'll make you surrendernél jártunk, az volt az érzésem, hogy még az őrök is velünk ordítottak.
Majd jött a Letterbomb, és utána a másik kedvencem az Uno-ról, az Oh Love. Annak a dalnak szerelmes vagyok a dobjába. Komolyan. A legtöbb dalnál fel se tűnik, hogy egyáltalán van benne dob, mint olyan, de ennél egyszerűen nem tudok másra figyelni. Szóval leírhatatlan érzés volt ott állni, és tökéletesen látni magát az utánozhatatlan Tré Coolt, ahogy azzal a szociopata vigyorával elképesztő sebességel üti a ritmust.
Itt úgy rémlik volt egy kissebb szünet féle (vagy csak Billie leállt Hey-ooozni a közönséggel?) és utána jött a Holiday. Ehhez a dalhoz fűzödik az egyes számú minicsalódásom. Azt ugye tudni kell, hogy ez a dal ez egyik legkedvencebb dalom, úgy ahogy van. És a Bullet in a Bible-ön Billie azon a leírhatatlanul gyönyörű beszédhangján benyög egy olyat, hogy Brothers and Sisters, mielőtt folytatná a dalt, közvetlen azelőtt, hogy Can I get another Amen? Szóval értitek, ugye? Na és itt nem mondta, hogy Brothers and Sisters. Tudom, hülyeség ezen problémázni, de ez pont egy olyan dolog volt, amit annyira kurvára vártam, meg reméltem, meg minden.
Viszont akkoris. Hallottam a Green Dayt, ahogy előadják a Holidayt. Élőben.
Utána jött a Boulevard of Broken Dreams. Azt a dalt különösebben nem szeretem, de ez volt a második alkalom, ahol teljesen megdöbbentett a tömeg. Egy alkalommal Billie csak csendben nézett minket, mi pedig együtt végigénekeltünk a teljes refrént, jól, jókor, meg minden. Leírhatatlan érzés volt. Komolyan. Olyan volt… á ezt komolyan nem tudom szavakbaönteni.
És itt jött az a pillanat, amikor majdnem elsírtam magam: mikor meghallottam az üriási zaj közepette a Stray Heart basszusának elejét. Az a dal mindig is közel állt a szívemhez, igaz, meg nem tudnám mondani miért. Egyszerűen csak imádom. Mikor szar kedvem van, és egyedül vagyok, álltalában a buszon, egyszerűen csak kikeresem, és nem is tudom, annyival jobban érzem magam. Szóval nagyon örültem, hogy ezt is eljátszották.
Itt amúgy már valamiért olyan érzésem volt, hogy mindjárt vége ennek az egésznek. Aztán nem is indult újab dal, én meg csak visszaereszkedtem a talpamra. Eddig végig lábujjhegyen álltam, és kurvára fájt már a bokám.
És ekkor Billie megszólalt. Azt mondta, valami különleges lesz ma. Mondom fasza, de nem nyújtózkodtam ki, hogy bármit is lássak. És ekkor azt mondta, elő fogják nekünk adni a Dookie-t, az elejétől a végéig. Na itt tényleg bekönnyeztem. És már kezdték is a Burnout-ot.
Én meg ott álltam, ismét lábujjhegyen, és lepillantottam a Dookie-s Conversemre. Ez volt szerintem életem egyik legfelemelőbb pillanata. Aztán jött egy béna bodysurfer és kurvára hátbarúgott.
Két sorral előrébb álltam mondjuk fel, szóval annyira nem jártam rosszul.
A Longviewig minden egybefolyt, csak álltam, és néztem. Majd Billie megkérdezte, ki akar felmenni elénekelni az utolsó versszakot. Sikerült egy olyan hülye osztrák picsát kiválasztania, aki egy kibaszott sort se tudott. Ez a minicsalódás #2. Szóval ha egyszer eljutok mégegy GD koncertre, én fogok felmenni, és én el fogom énekelni a versszakot. Hopefully xD
A Welcome to Paradise volt az első olyan dal, amit ne tudtam volna tényleg kivüről, és ekkor is tűnt fel, hogy a környékemen egyedül vagyok olyan, aki minden egyes kibaszott sort énekel. Nem baj, nekem szabad, mert a hangom ugyebár 5 évvel fiatalabb animeszereplőé (vagy legalábbis ezt hallottam) ergo senki se várhatja el tőlem, hogy normálisan használjam.
Pulling Teeth. Másik nagy kedvencem. Leírhatatlan érzés volt ezt is magam előtt látni, hallani, meg minden. Tudom, hogy mindenre azt írom, hogy leírhatatlan volt, de komolyan nem találok jobb szavakat, hogy megfogalmazzam azt az érzést.
Amúgy itt kapott el egy aranyos osztrák nő és lökött még pár sorral előrébb, merthogy olyan kleine vagyok.
És ott szorultam be egy kövér, talán lengyel házaspár mögé. Vicces volt. A pasi lehetett 170, a nő egy kicsit magasabb. Mindketten kövérek voltak, pokolian. Balra öreg nénikák (???) jobbra rocker ruhás fangörlök és jobb előre, a lengyelek és a fangörlök közt egy öreg rocker. Velük néztem ezt az egészet végig, köszönöm nekik, hogy semmit sem láttam.
Valamelyik dalnál - már nem emlékszem melyiknél - Billie felhívott valakit gitározni, és neki is adta a gitárt. Ha komolyan megkapta a drága, én esküszöm levadászom és ellopom tőle.
A Sassafras Rootsnál volt még poén, hogy a lengyel fasz hasbarúgott. Valszeg, mert a fülébeordítottam a másik kedvenc Dookie-dalom szövegét, arra halkan célozva, hogy engedjen előre. Ő meg ezt nyílt kihívásnak fogta fel. Szóval ezután a rocker felé mozogtam, nem sok sikerrel.
Lementek a maradék dalok a Dookie-ról, és megjelent Billie valami gigantikus, hiperfura, izével.
Hát a kis drága vécépapírt locsolt a tömegre xDD Sajna ránk semmi sem jutott, mert hátul voltunk, meg felőlünk fújt a szél. Utána még kilőtt egy pár pólót is (egyet a színpad mennyezetébe, mert úgy klasszis) de persze azok se hozzám kerültek.
Majd jött a St. Jimmy. Azt a dalt imádom. Volt persze uszítás, hogy ordítsuk One-two-one-two-three-four. Nem mintha bárki is el akarta volna bliccelni, right?
Majd jött az uccsó előtti dal, amiről tudtam, hogy el fogják játszani, és vártam, a King For A Day. Kalózkalapok-nőikalapok és persze az elmaradhatatlan bandabemutatás. A kedvenc részem <3
Amúgy szerintem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Jason megmozdult. Amennyire láttam (ami mondjuk elég kevés volt, az is igaz) olyan volt, mintha katatón-skizofrén állapotban lenne, csak nem csak ült mint egy kupac szar, hanem egy ugyanolyan arckifejezéssel folyamatosan, felnézés nélkül játszott. Szóval ez így fura volt. Persze lehet, hogy én vagyok fasz, én nem láttam valamit, de mindenképpen keveset mozgott, Billie Joe-hoz és Mike-hoz képest.
Ez alatt a dal alatt amúgy egy csaj elől, aki valaki nyakában ült ledobta a pólóját, és a melltartóját pörgette. Kár, hogy nem nekem jutott ez eszembe…
Majd elénekelték a Minority-t, amire nem számítottam, és lementek. Azt hittem sírok. Ekkor feltört egy hullám zugabe, majd gyorsan realizálva Billie-ék feltehetőleg kicsi német szókincsét, áttértünk az internationale Grin-Dééj-Grin-Dééj ordibálásra. És visszajöttek.
Méghozzá a lehető legjobb dallal: American Idiot. Ha nem lettem volna kába erre az időre, valószínűleg feltűnt volna, hogy eddig nem énekelték, hisz ez az egyik legjobb választás egy koncertre.
Ezt is végigénekelte a közönség, és van egy olyan érzésem, hogy egy olyan helyen is elénekeltünk a refrént, ahol eredetileg csak instrumental van. Nem baj, falura jó volt.
Ésésésésésés utána jött a JESUS. OF. SUBURBIA. Itt már köhögtem, úgy fájt meg kiszáradt a torkom a folyamatos énekléstől és a szálló portól, de nem érdekelt.
Ennél a dalnál kaptam még el egy érdekes kifejezést Billie arcán, amit nem tudok mostanáig se hovátenni, de asszem ez is az a dolog lehetett, amit a Bullet in a Bible-ön magyarázott. Hogy ez a dal nem egy olyan sláger, amire úgy emlékszik az ember húsz év múlva, hogy igen, erre táncoltunk jókat, meg minden, hanem ez a dal valami teljesen más. Egy darab belőle, egy darab a punk életből. És mikor az ember több ezer embert lát, ahogy azt az apró darabot visszaéneklik neki, a saját élményeiket, emlékeiket kötve a sorokhoz, az valami… Valami megfoghatatlan.
És ez volt az utolsó alkalom, amikor előrébb is jutottam. A City Of The Deadnél mindenki felemelte a kezeit, én meg nem bírtam már, szóval megpróbáltam elslisszolni a lengyel pasas és a rockerbácsi közt. Annyit értem el, hogy egyik lábam előttük, másik mögöttük maradt.
Így aztán, mikor az utolsó dalnál, a Brutal Love-nál a tömeg hullámozni kezdett sikerült száraz szexuális kapcsolatot létesítenem a lengyel táskájával és a rocker hosszú bőrkabátjával. Felbecsülhetetlen élmény volt.
Ezek után már nem jöttek vissza, mi pedig indultunk kifelé.
Legnagyobb megdöbbenésemre a Lilláék alig egy öt méterrel mögöttem álltak: nekik is sikerült nyomulni, úgy látszik.
Együtt mentünk ki, és ahogy a tömeg szétoszlott, nagyon elkezdtem fázni. A kapunál még megálltunk, háthat látunk valakit a buszosok közül, de nem jött senki se. Szóval elverekedtünk oda, ahol tilosban letett minket a busz. A fűbe vártunk, míg valaki el nem mondta, merre találjuk a Mr. Reisen feliratú buszcsodát.
Lillával levágtuk magunkat a helyünkre, megosztottuk a kitűzőket, és ittunk. Sokat. Kurva sokat. Nekem két ilyen 2-decis gyerekitóka is lecsúszott. Meg kurvára megörültem, mikor rájöttem: van még egy hullamerev Mekis toastom. Azt megettem, aztán ülve aludtam, mialatt egy régi Bruce Willis film ment a kis tévén.
Lilla aztán leszállt Győrben, én meg ledőltem az ő helyére, és Pestig még jobban tudtam aludni.
És itt kezdődik az igazi edvencsör: Mit csinál egy 14 éves kiréku hajnal kettőkor egyedül a Deák téren?
Annyi szerencsém volt, hogy mi pontosan itt, a Károly körút legelején, a Szexshop fölött laktunk, szóval volt bennem egy olyan 150-es biztonságérzet.
Tettem egy kurvalassú kört a Gödörtől az Astoriáig és eljátszottam a gyros gondolatával a kedvenc, nonstop török kajáldámnál, de végül csak nem kértem. Aztán visszamentem a Deak térig és leültem az éjjeli busz megállójában.
Megadtam magam, visszaszereltem a telómba a svéd SIMet és elkezdtem netezgetni, 2700 forint/per nap áron. Hozzáteszem, megérte, mert így sikerült eltöltenem egy olyan durva két órát. Közben csak ketten zavartak: egy srác érdekódött a 900-valahányas buszról (a megállóban ültem, azt hitte szegény, én tudom mikor jön-megy) meg egy taxisofőr, aki felajánlotta, hogy nagyon szívesen hazavisz, bárhol is lakjak. Hát ott megállt bennem az ütő, nagyon creepy alak volt.
De sok év apámmal kocsmábajárás megtanított, hogy hogy játszam úgy a megkaphatatlan lányt, hogy valóban ne is kapjanak meg, szóval nem lettem most sem megerőszakolva.
Aztán négy előtt egy kicsivel el kezdett szemerkélni az eső, szóval levonultam a Deák téri aluéjáróba. Itt szembesültem a szomorú ténnyel, miszerint a Metró se jár egész éjjel. Szóval ekkor már tényleg kibaszott álmosan, de vártam egy negyvenöt percet.
Az volt mondjuk a legszarabb, mikor boldogan szálltam volna fel a Metróra, erre bejelentik, hogy ez a szerelvény még nem szállít utasokat, várjam meg a következőt, cirka hét és fél perc. Akkor megint majdnem elaludtam.
Végül a Nyugatiban - ami meglepően kihalt hajnali ötkor - szerváltam jegyet és futva elértem egy vonatot öt-nulla-valahánykor. A kalauzók tuti azt hitték, be vagyok állva, mert kellett egy olyan nyolc perc, mire felfogtam mivan, meg előszedtem a jegyem, és utána már aludtam is tovább.
Az poén volt, hogy a vonaton olyan háromszor magamtól felébredtem. Meghallottam a GD zenét, amit fülhallgatón hallgattam, majdnem felsikotottam, hogy jézuskrisztushangosanhallgatom-széjjelkapnakacsúnyatáskásnyanyák, majd leesett, hogy füles van bent, ekkor kikémleltem, hogy hol vagyunk, majd visszaaludtam.
Valahol útközben küldtem még Biának egy SMS-t, hogy sajna ahhoz is hulla vagyok, hogy felüljek, nemhogy hogy meglátogassam és nagyon sajnálom, és ez igaz is volt.
Itthon meg a buzi kis húgicám (az olyan faszoknak mint Vityu üzenem, hogy igen, ilyet mondok rá, mert mifelénk így szokás, ha valaki rosszat csinál, úgy beszélünk róla, mintha az utolsó Náci század vezetője lenne, mindenféle szitokzóval körítve, legyen az a rossz annyi, hogy nem hoz egy pohár teát, mikor szomjasak vagyunk, ha pedig minden fasza, akkor egekig magasztalt bogárkánknak nevezünk, meg minden) szóval a buzi kis húgocskám nem akart ajtótnyitni. Olyan négy perce tenyereltem a csengőn, tudva, hogy valahol a táskám alján van egy kulcs, és a táska úgy tele van, hogy azt nem tudom kiszedni. Végül kijött, rámcsodálkozott, beengedett, én meg eldőltem a kanapén és aludtam. Reggel nyolckor. Nem baj, megérte.
Szóval ez volt az én kis GD koncertem, meg minden. Minden másodpercét imádtam. És remélem, hogy még legalább egyre elmehetek, Hugival.8
A két szép buszfotó szintén akkor jön majd, ha lesz kábelem a telefonhoz.
Lili beszámolója ITT, Gemmájé pedig ITT található.
Amúgy mennyivel jobb a net és halkabb a zene a Debrecen Pláza főhajójában, mint a női mosdóban...
